Minden, ami szép

Egy szépségszalon, ahol otthon lehetsz

Nagyon sok mindent szeretek a kecskeméti Silk Road-ban. Nehéz lenne az összes előnyét felsorolni úgy, hogy ne legyen “reklám szagú” a dolog, pedig higgyétek el, egyszerűen csak jönnek elő belőlem a pozitív gondolatok, amikor csak szóba kerülnek. Elsősorban hatalmas plusz pont nekik, hiszen akadálymentes az egész szalon, e mellett a szolgáltatások is önmagukért beszélnek, de ami igazán megragadott bennük, az a családias légkör.

Ebben a rohanó világban annyira jó néha picit megállni, megpihenni és minőségi, tartalmas időt szánni önmagunkra. Feltöltődni nem csak fizikailag, hanem lelkileg, szellemileg is. Pont egy ilyen napban lehetett részem egy hete, amikor ismét meglátogattam Tündiéket Kecskeméten.

Nagy elánnal indultam hozzájuk, mert a terv szerint szemöldöktetoválásra készültünk, ám ezt inkább elnapoltuk, ugyanis a tengerparti nyaralásom miatt úgy döntöttünk, hogy nem tesszük ki a bőrt a napsugárzás és a sós víz hatásainak. Nem bánom, mert ami igazán jó, arra érdemes várni.

Így sem maradtam ki a kényeztetésből: Dóritól műszempilla-pótlást kaptam. 1,5-2 órát végigfeküdni számomra nem egyszerű feladat; hol itt, hol ott kényelmetlen (ez a testi adottságaimból kifolyólag van így), de Dórival mindig törekszünk arra, hogy a lehető legkényelmesebben érezzem magam, s miközben igazi lányos sorozatokról csacsogunk, csak úgy repül az idő. Számomra valódi kikapcsolódás az, ha fekszem, pihenek és semmi más dolgom nincs, csak meditálni, miközben profi kezek dolgoznak a szépségemen. De hát ezt a fajta relaxálást ki ne imádná?

Aznap egy frissítő, élénkítő és tápláló arckezelést is kaptam Klaudiától, amit szintén imádtam, mert a kényeztető termékeken túl egy jól eső, pezsdítő masszázs által is megújulhatott a pofim.

A nap többi részében kiajánlókat, videókat forgattunk közösen a szalon Fashion Reggelijéhez, és hát természetesen sokat beszélgettünk, kávéztunk, sőt, még koccintottunk is egyet csak úgy, a szép, nyári nap örömére. Közben nem győztem üdvözölni az egymást követő vendégeket, és csak pilláztam (szó szerint :D), hogy mekkora népszerűségnek örvend a Silk Road. Mondjuk megértem, én is mindig alig várom, hogy újra mehessek.

Mert amit igazán szeretek bennük az az a természetesség, amit irányomba tanúsítanak már az első pillanattól fogva. Nincs semmi – a szó pozitív értelmében vett – finomkodás, óvatoskodás, különleges bánásmód a fogyatékosságom miatt, és ilyesmit csak ritkán tapasztalok, pedig mennyire jó lenne máshol is! A Silk Road lányok érdeklődőek, kedvesek és közvetlenek, ami a szívükön, az a szájukon, mindezt pedig a maguk őszinte és magától értetődő szeretetével itatják át. Náluk elengedhetek minden felgyülemlett feszültséget, az lehetek aki vagyok – bármi nemű megfelelés nélkül -, és egy hercegnő bőrébe bújva hagyhatom el a szalont. Mintha csak otthon lennék, és haza mindig szívesen járok.

Így a Silk Road-ba is! 😉

Ölel:

Minden vélemény számít!