Lelkünk dolgai

10 mondat, amitől a kerekesszékesek nagy része kiakad

Pár éve született ez az írás, de úgy vélem, hogy mind a mai napig tökéletesen megállják a helyüket a benne leírtak, hiszen a szemlélet azóta mit sem változott. A Tízdologban megjelent cikkem alatt érkezett hozzászólások kapcsán sok kritikát kaptam arra vonatkozóan, hogy milyen cinikus, kötekedő vagyok. Ezeket figyelembe véve szeretnék most az eredeti sorokat megőrizve egy kis konklúziót, megoldást is kínálni ezekre a helyzetekre, hogy akiknek tényleg idegen egy-egy ilyen szituáció, lássák, hogy nem vagyunk negatívak, inkább csak a magunk ironikus, humorral átitatott módján kezeljük e pillanatokat.

Most pedig jöjjön akkor néhány tanulságos pont azok számára, akik nem kerekesszékből szemlélik a világot.

„Ne menj át a zebrán, piros van”! –Köszönjük kedves járókelő, a szemünk épségével és a felfogásunkkal nincs probléma, sőt a közlekedési lámpákat is ismerjük!

Írta ezzel kapcsolatban valaki, hogy itt a jó szándék vezérli a hozzánk szólót, mert figyelmeztetni akar, ugyanis sokan tényleg a gondolataikba merülve nem figyelik a lámpát, ami nyilván közveszélyes. Ez mind szép és jó, viszont itt egyértelműen a szellemi épségünket kérdőjelezik meg, mert azt feltételezik, hogy felnőtt létünkre sem ismerjük a lámpákat, azaz nem csak a járásunkkal, hanem az értelmi képességeinkkel is gondok vannak, ami igen sértő. Próbáljuk meg ne a sztereotípiákat követni, és elvonatkoztatni a kerekesszéktől. Ezer és ezerféle betegség van, mindegyik más, van, amihez társul az értelmileg akadályozottság és van, amihez nem, de ezt addig nem tudjunk meg, amíg meg nem ismerjük jobban magát a személyt.

 „Tessék, itt van ezer forint, vegyél belőle valamit” – Ha valaki kerekesszékben ül, sokan kérdés nélkül hajléktalannak titulálják. Köszönjük a pénzt, de van rendes munkánk, talán még jobban is fizető, mint az Öné, de ha nincs, majd lesz! Ne degradáljanak le minket pénzzel… (Oké, azért ha egy húszezres kikívánkozik a pénztárcából, ne fogják vissza magunkat!)

Ebben az esetben is rám pirítottak, hogy egy ezrest nem fogadok el, de egy húszast igen. Természetesen ez itt csak poén volt, a pénz az pénz, függetlenül attól, hogy milyen szám van a bankón. Szintén általánosításra vall, ha azonnal azt feltételezzük egy kerekesszékesről, hogy szegény, mint a templom egere, hiszen ezzel is megkérdőjelezzük a képességeit. Emberfüggő, hogy ki miben jó, ha például ügyvéd, sok nyelven beszélő, vagy bármely más szellemi munkát hatékonyan végző személyről van szó, akkor simán előfordulhat, hogy többet keres, mint maga a kérdező! Lehet gazdag örökös, vagy cégvezető, ahogy rossz anyagi körülmények között élő is, de ez sok esetben nem a széktől, hanem az illető lehetőségeitől, körülményeitől, készségeitől, kitartásától és tudásától függ.

Designed by Freepik

„Gondolom Neked nincs párod.” – Köszönöm a feltételezést. De, képzeld, van. Vagy nincs, de épp keresem. Talán másnak elképzelhetetlen, hogy kerekesszékesként ránk is van kereslet, de létezik olyan, hogy kisugárzás, belső értékek, egy szép arc, dús hajkorona, káprázatos szempár, intelligencia, humor, stb.

„Akkor a Te párod is keresszékes?” –Hogyne, ahogy a szőke kék szeműek, színes bőrűek és a budapestiek is csak maguk közül választanak párt…

Általánosítás lvl 2000. Gondold át, hogy Te mi alapján keresel párt. Hasonló érdeklődés, külső, humor, családcentrikusság? Nos, az én párom kerekesszékes, tehát adtam bőven a sztereotípiáknak, viszont! Azért tetszett meg, mert gyönyörű, zöld a szeme, igazi, rekeszizom-gyötrő humora van, baromi szenvedélyes és nem utolsó sorban hihetetlenül jó ember. Az már részletkérdés, hogy tekintve, hogy mindketten “üvegcsontúak” vagyunk, az volt hozzám az első kérdése, hogy “Törsz még?”, de hát istenem, bennünk ez (is) a közös, legalább van miről beszélgetni.
Tény és való, hogy azért találkozhattunk, mert vannak kerekesszékes barátaink, ahogy anno azért találkozhattunk az előző (ép) párjainkkal is, mert vannak ép barátaink. Az első közös utunk pedig bármilyen meglepő, de nem a rehabilitációs központba vitt, hanem egy kajak-kenu táborba, az első csók pedig nem a sürgősségi liftben, hanem egy motorcsónakban csattant el. Na jó, megint szarkasztikus vagyok, nézzétek el nekem!

„A szüleiddel élsz, vagy intézetben?” Csak ezek az alternatívák léteznek? Természetesen nem. Élhetünk még albérletben, saját lakásban, házastárssal, de lehetünk világutazók is, akik minden este máshol hajtják álomra a fejüket.

Nemrég voltam egy vizsgálaton, ahol a doktornő megkérdezte, hogy engem ki gondoz? Hát… mondom a nagy és hangos Budapest. Mindjárt egy öreg kis nénikének éreztem magam, aki mire kiér a WC-re elfelejti, hogy miért indult el, így hát kedvesen elmagyaráztam a doktornőnek, hogy a párommal élek albérletben, mosok, főzök, takarítok és az égvilágon nem gondoz senki, maximum a Jóisten. Le volt döbbenve, pedig higyjétek el, ez az esetek nagy részében így működik, ha az ember önellátó kerekesszékes. Amennyiben nem, akkor segítségre van szüksége egyes dolgokhoz, de a függetlenségét úgy gondolom, hogy mindenki próbálja annyira megőrizni, amennyire csak tudja. Pont, ahogy Te!

„Ez a gyerek tényleg a magáé???” – Nem, a Tesco-ban vettem, akciós volt… Mi is vállalunk gyereket, fel is neveljük, ugyanúgy az életünk része, mint bárki másnak (aki szeretne, vagy akinek lehet természetesen).

Bizony, sok esetben felmerül a kérdés az ember lányában, hogy egy kerekesszékes személy alkalmas -e szülőnek. Ahogy a munkába járás és a háztartás vezetésének gyakorlati nehézségei is áthidalhatóak egy kerekesszékes számára, úgy a baba emelgetése, pelenkázása és etetése sem okozhat gondot. E mellett pedig vannak rokonaink, barátaink, akik szívesen segítenek és nem gondolom, hogy meg kellene fosztanom magam az anyai örömöktől amiatt, mert kerekesszékes vagyok. Ti se gondoljátok így, mert mindenkinek szuverén joga, hogy eldöntse: vállal -e gyermeket, vagy sem!

„Nahát, nem is gondoltam, hogy egy disco-ban kerekesszékest fogok látni. Te is bulizol?” – Nem, én csak azért jöttem, hogy magamban intenzíven átkozzam a többi táncoló fiatalt, hogy ők tudnak járni, én meg nem… Természetesen igen, mi is bulizunk, sőt még táncolunk is úgy, ahogy tudunk. Kézzel, lábbal (ha mozog), szemgolyóval, a kisujjunkkal, bármivel. Nincs miért otthon szomorkodni, a buli és a jókedv mindenkinek kijár!

Szintén egy feltételezés: aki nem tud járni az boldogtalan, egész nap a szobájában csücsül. El tudjátok képzelni, hogy milyen unalmas lenne ez? Én nem szeretném. Vagyok annyira önző, hogy folyamatosan keresem, kutatom azokat a dolgokat, amelyek boldoggá tudnak tenni, ugyanis a boldogtalanság hosszú távon rendkívül fárasztó. És egészségtelen. Mindenki arra törekszik, hogy jól érezze magát élete során, s ha ezt az örömöt adott esetben épp egy lerészegedős bulitól kapjuk meg, akkor miért ne? Én az elmúlt 10 évemet végigbuliztam és semmi pénzért nem cserélném le egyik emlékemet sem. Nem beszélve arról, hogy nem attól lesz valaki boldog, mert tud járni… Te boldog vagy csak azért, mert tudsz? Mert én nem vagyok boldogtalan, csak azért, mert nem. Legyen egészség, ne fájjon semmim. A családtagjaim is érezzék jól magukat. Legyen annyi pénzem, hogy tudjak mit enni. Legyen némi csinos ruhám, kis sminkem, hogy jól érezhessem magam a bőrömben. Legyenek barátaim, szerelmem, sikereim a karrieremben. Láthassak világot. Nekem ez a boldogság és egyik sem függ attól, hogy épp lépkedek, vagy gurulok -e. Erre gondolj, ha egy kerekesszékest mosolyogni látsz és nem érted miért.

 „Minden elismerésem a tiéd, én már rég felvágtam volna az ereimet!” Köszönöm, az ötletet, otthon meggondolom…

A fenti sorok újraolvasását javaslom, ha épp egy ilyen mondat hagyná el a szádat. Azért kell nagyon vigyázni az ilyen és ehhez hasonló mondatokkal, mert sokat tudsz ártani velük. Tegyük fel, hogy az illetőnek most volt a balesete, ami miatt kerekesszékbe került. Próbálja feldolgozni a történteket, ami lássuk be, nem lehet könnyű. Végre kimegy az utcára, süt a nap ezerrel, mosolyog, újra élvezi az életet, erre jön egy ilyen mondat és a buborék azonnal ki is pukkan. Igen, tudjuk, hogy “milyen szar” nekünk, de ha épp elfelejtenénk, majd jön valaki és gyorsan emlékeztet rá. Szóval ezt NE! Attól mert Te úgy érzed, hogy nem bírnád ki ezt a megpróbáltatást, még van aki igen, aki próbálja, szóval ha tényleg segíteni akarsz, ne lefelé húzd, hanem inkább emeld fel Őt egy kedves szóval, vagy mosollyal!

Designed by Freepik

„Milyen érzés kerekesszékesnek lenni?” Micsoda kérdés ez? Nem tudom. Olyan, mint járónak. Vagy barna szeműnek, vagy szemüvegesnek. Ez egy szituáció, egy állapot, mindig a „mihez képest” a mérvadó kérdés. Valamihez képest jobb, valamihez képest pedig rosszabb.

Pontosan!

„Tényleg, elnézést, hogy ezt megkérdezem, de nem rossz szex nélkül élni”? Nem, mert mi is szexelünk. Vagy így, vagy úgy. Sokszor, sokféleképpen, sok mindenkivel. Na jó, az utóbbi nem volt egy pozitív kijelentés, de a szexuális étvágyunk, a pártalálási szokásaink csak és kizárólag a személyiségünkből adódóan különböznek. A kerekesszéknek maximum annyira van köze a dologhoz, hogy nem fejjel lefelé, a csillárról lelógva csináljuk…

A kardinális kérdés, mindig, minden esetben. Az elsődleges tudnivaló, hogy más-más okokból kifolyólag ülünk kerekesszékben. Ne legyen egyértelmű az, hogy aki kerekesszékes, az le van bénulva, hiszen akinek nem gerincproblémája van (és szerintem többen vagyunk így ezzel), az bizony érzi a lábát. Télen-nyáron szoktam azzal “szórakozni”, hogy a villamoson, vagy buszon nyomok egy-két bokakörzést, vagy megmozgatom a lábujjaimat, ha látom, hogy valaki megállás nélkül stíröli őket. Azok a megdöbbent tekintetek! Szerintem tényleg azt hiszik ilyenkor, hogy csak kényelemből (vagy az ingyen BKK bérlet miatt) ültem bele a kis járgányomba. Tudom, hogy ez a tájékozottság hiánya a témát illetően, ezért is írom le/mondom el mindig mindenkinek, hogy ezáltal is akit csak tudok, segítsek az infókkal. Tehát aki nincs lebénulva az érez mindent, ergo MINDENT, aki pedig le van, az sem feltétlenül teljesen, tehát ismét azt mondanám, hogy a sérültségtől függ, hogy ki milyen állapotban van ezen a téren (is). A fizikai nehézségekről szót ejtve pedig egy példa erre: gondolj egy súlyemelő, úszó, vagy kosárlabdázó paralimpikonra: el tudod róla képzelni, hogy aranyérmeket nyer ugyan, de az ágytornában alul marad? Egy lánynak pedig még könnyebb dolga van, hiszen sok esetben csak fekszik.
Összegezve: egyáltalán nem a szex az, ami a legnagyobb kihívást jelenti az életünkben, amelynek szerves része ugyanúgy ez, ahogy minden más is.

A cikk a tizdolog.hu számára íródott.

Minden vélemény számít!